Z érkezésével nekiláttunk megkeresni első torontoi lakásunkat. Vágyainkat behatárolta anyagi helyzetünk, a nagytestű kutyánk, és a helyi szokások, szabályok, jogok. Szintén lakást keresgélő kollégánk nem javasolta az ingatlanügynököket, csak rossz tapasztalatai voltak: nem jöttek el a megbeszélt helyre, késtek, eltűntek, más lakást mutattak stb. Az ingatlaniroda sem jellemző. Illetve, ami van, az inkább értékesítéssel foglalkozik, így hát maradt a net.
Toronto meglehetősen felkapott, népszerű város, ennek eredményeképp ingatlanügyben meglehetősen drága. Ugyanakkor a város szerkezete elég laza, mondhatnám sok kis városka összeépülve. Van a Downtown, a központ felhőkarcolókkal, bank-, bevásárló-, és szórakoztató negyedekkel, és természetesen vannak lakások is. Horror áron. Mivel egy külső városrészben dolgozom, így arrafelé keresgéltünk.
Kertes házakkal kezdtük, aztán találkoztunk egy újabb sajátossággal: a szuterénekkel. Rengeteg van belőlük, nagyon népszerűek, főleg fiatalok körében. A főbérlő lakik fent a házban, az albérlője pedig lent. Nem nagyon volt ínyemre, hogy napfényt csak egy csíkban lássunk a nap 1-2 órájában. Egy teljes ház bérlése pedig egyelőre megfizethetetlen lett volna az akkor még egy fizetésből.
Ugrottunk az apartmanházakra. Ezek általában 12-15 emeletes bérházak állandó karbantartó személyzettel, és több száz ember együttélésének minden bájával. Harmadik nekifutásra találtunk is egy nekünk tetsző pecót. Hatalmas terasz - itt minden lakáshoz van, akár lakás hosszúságú is-, a kutya jöhet, déli fekvés, kilátással a belvárosra, megfizethető, mi kell még? Hát megtudtuk: hitel történet.
Ez az a kifejezés, amitől még mindig idegrángások vesznek elő. A hitel történet az jelenti, hogy a bank igazolja, hogy rendszeresen törleszted az adósságodat, ami, remélik, hogy jó nagy. Lakáshitel a kedvenc, de autó is jöhet. Adott a helyzet: újonnan érkeztem, friss munkavállalási engedéllyel, vadiúj hitelkártyával. És akkor jön a kérdés, hogy ugye megtekinthetik a hitel történetemet a banknál. Naná, a semmit?!! Na, ekkor jön a kényszeredett mosoly, hogy hát akkor sajnáljuk... Elég paradox a helyzet: ha új vagy nincs hitel történet, ha nincs hitel történet, nincs lakás, ha nincs lakás, akkor nem lesz munka sem. A gondnok szimpatikusnak talált minket, így volt alternatíva: elfogad amerikai hitel történetet is - hála az égnek, volt -, de akkor kellene egy kezes is. Khm. Újabb kihívás. Kaptam a munkahelyemről egy fizetési igazolást, ami hát közel sem egy kezességi szerződés. Plusz össze kellett gyorsan rakni a két havi lakbért összegét. Miután ezeket a köröket lefutottuk, visszamentünk a gondnokhoz, aki hümmögött, hiányolt ezt-azt. Aztán két nap múlva hívott, hogy költözhetünk, mert meggyőzte a tulajt, hogy megbízhatóak vagyunk. Azóta is nagyon hálásak vagyunk neki.
A költözés napja elég kaotikusra sikerült, mert aznap érkezett meg Gróf is - ez már egy másik történet lesz-, és két helyről gyűjtöttünk össze cuccokat. Éjjel egy körül sikerült a lakásba betoppanni, lámpát felkapcsolni, és ezzel megzavarni kb. 100 hívatlan vendéget. Ha egy ásóval vágnak arcon az sem hatott volna erősebben, mint amit megláttunk: csótányok! Rengeteg, kisebb-nagyobb kiadásban, ki fürgén, ki lomhábban távozva a konyha felé. A fürdő és a konyha volt a veszélyes zóna. De azok nagyon. És hogy fokozzuk a hatást, e két helység a lakás két végében helyezkedik el. Ugyan hulla fáradtak voltunk, de nem volt nyugodt az álmunk. Másnap reggel azonnal riadót fújtunk.
Háromszor kellett írtást kérnünk, plusz takarítottunk rengeteget, és Z az összes rést betömte purhabbal, szilikongéllel. Mindezt kb. másfél hónap alatt. Azóta, lekopogom, nem láttam a lakásban csótit, de senkinek sem kívánom a közös zuhanyzást egy ilyen döggel.
Az biztos, hogy a ház nem csótánymentes, mert szinte minden héten látjuk a rovarírtó cég kocsiját a parkolóban. Ugyanakkor nem értem, hogy miért csak hívásra, elszórtan egy-egy lakásban végzik el a gyilkolászást. Sokan panaszkodnak, de ha csak a közvetlen szomszédom teraszát elnézem, még az is csoda, hogy nem indult el onnan valami világméretű járvány. Már tudom, nem csak a tisztaságon múlik, hogy van-e csótány, vagy nincs, de a komfortérzés csak nagyobb egy tiszta lakásban, mint egy koszosban.
És ami hihetetlenül elterjedt Torontoban az az ágypoloska. Egyik kedvenc városrészem a Beach, hangulatos utcákkal, bájos házakkal, hihetetlen magas négyzetméter árakkal......és poloskával. Amikor először láttam olyan lakáshirdetést, amiben hangsúlyozták, hogy csótány, poloska, bolha és tetű mentes a hely, azt hittem ez egy vicc. De nem. Iparágak támaszkodnak erre a problémára az írtóktól kezdve egészen a poloska-taszító matracvédő huzat gyártásáig(!). Gondolom, olcsóbb egy ilyet beszerezni, mint kidobni minden textíliát, kifesteni, kitakarítani az egész házat. Mindenesetre így utólag belegondolva, örülök, hogy "csak" csótányokkal háborúztunk, és talán kijelenthetem, hogy egyelőre béke van.
