Utunk Baddeckből Sydneyn át a 4-es főúton vezetett vissza Port Hastingsig, a hídhoz. Kellemes környék, az út a már említett Bras d`Or Lake mellett vezetett. Utána Antigonishnál elindultunk délnek a 7-es főúton (egy-egy sáv, iszonyat kátyúkkal, kanyargókkal, vad folyókkal a mentén) Halifaxba, Nova Scotia fővárosába. Utunknak ez volt a leglehangolóbb része. Igaz, az időjárás is inkább ágybakucózásra invitált minket, mint vezetésre. A vidék szegény, ami a házakon is meglátszik. Az eddig megszokott színkavalkád elmaradt, és a legtöbb ház, templom felújításért esedezett. Sok ingatlanon láttuk ugyanazt a táblát: küzdenek a halászási jogaikért, hogy ne minősítsék azokat a területeket tájvédelmi körzetnek. Tudom, a megélhetésük forog kockán, mégis furcsa volt ilyet látni olyan időkben, amikor a csapból is a túlhalászat, Földünk erejének kizsákmányolása illetve annak eredménye folyik. Az is igaz, hogy autó nélkül mi sem jártuk volna be a provinciát.
Halifaxot igazából elkerültük. Kicsit úgy kell elképzelni, mint anno a különálló Pestet és Budát. Itt nem egy folyó, hanem egy hatalmas öböl választja el Halifaxot Dartmouthtól. Mi Dartmouthba, a keleti oldalra érkeztünk, és vágtunk neki az utolsó 100 kilométernek észak felé, hogy megérkezzünk szállásunkra New Minasba, Annapolis-völgybe.
New Minas igazából a környék bevásárlóközpontja, semmi érdekes, és csak itt találtunk télen nyitvatartó, számunkra megfizethető kutyabarát szállást. Osirisből ebben a szállóban jött elő a leonbergikben nem igazán megtalálható őrző-védő vonal. A szobánk egybenyitható volt a mellettünk lévővel, amiben mindenki szerencsétlenségére, laktak is első esténken. Szomszédunk valószínűleg csak a mosdót szerette volna az éjjel használni, amire Osi felébredt, és hangos, morgó ugatással jelezte, hogy ilyesmit nem lehet ám csak úgy, feltűnés, és az engedélye nélkül megtenni. Mondanom sem kell, egyrészt mi is majdnem wckompatibilisek lettünk, másrészt nem győztük Osit elhallgattatni. Megdícsértük, hogy jelzett, de hajnal kettőkor nem kell túlzásba vinni a dolgot. Másnap éjjel már nem volt szomszédunk.
Érkezésünk estéjén átruccantunk Wolfville-be, Annapolis-valley kapujába, és szerelembe estünk. Egy bájos kis egyetemi várost kell elképzelni, száz-százötven éves, díszesen faragott faházakkal, élénk főutcával, parkokkal, túraúttal, nyüzsgő diákokkal, kerékpárutakkal, sör-, és ciderfőzdékkel, butikokkal, jó kis beülős éttermekkel, és a Tiszta vízzel. Igen, így, ahogy látjátok! Magyar, prémium kategóriás kozmetikumokkal dolgozó szépségszalon. Nem fogok róluk többet írni, akiket érdekel itt tud angolul utánuk olvasni: https://eminenceorganics.com/ca/certified-organic-farm, magyarul pedig itt: https://neszeszer.blog.hu/2019/04/24/egy_vilaghir . Legyünk büszkék rájuk (még ha nem is az én pénztárcámnak készülnek a termékeik)!
Annapolis-völgyben telepedtek le az első francia bevándorlók a XVII. század elején. A terület meglehetősen mocsaras volt köszönhetően a világ legnagyobb ár-apály ingadozásának, amit az acadiaiak csatornák kiépítésével, karbantartásával nagyon jó termőterületté alakítottak át. Előttük ugyan a Mi`kmaq őslakosok portyáztak, vándoroltak erre, de ők nem értettek a csatornák építéséhez. Wolfville-től nem messze terül el Grand Pré, a nagy préri, ahol mint egy skanzen mutatják be az akkori élet szépségét és nehézségét.
Az ide vezető autópályát Harvest Roadnak, Szüret Útnak is neveznek, nem véletlenül. Ma is különböző farmok, borászatok, gyümölcsösök ontják finomságaikat a provincia és Kanada más területeire. Aki pedig nem földet művel, az járja az öböl vizét, és onnan szüretel. Olyan sajtmanufaktúrát találtunk, hogy még fagyit is ettünk a mínusz ötezer fokban, és még túrójuk is volt. Igazi, otthoni. Később, mikor vettem belőle, folyt a könnyem körözött pusztítás közben. Nyolc éve nem ettem igazi túrót. Mi ez, ha nem a gasztronómiai kánaán?
Grand Pré után lementünk a beachre. Hihetetlen ötlet volt! Be vagy öltözve, mint egy Michelin figura, és mégis a csontodig hatol a jeges szél. Osi nem jött le a vaslépcsőn, bezzeg a jeges sziklákon mellette! Apály volt, ami azt jelentette, hogy a vizet abszolút nem láttuk, de mindenféle, partrasodort kincset igen. Kagylók, algák, hínárok mindenfelé. Meg az illat! Nagyon szeretem, pedig igazából kicsit büdi. Mocsár, sós víz, de mégis jó. Pár képet lőttünk itt csak, mert sem az akksik, sem az ujjaink nem bírták a szelet.
Mivel előttünk állt még a nap fele, elvezettünk nyugatnak az autópályán, amit Bridgetown-nál hagytunk el. Z javasolt egy öbölnézést, mert a gps szerint pár perc vezetésre volt csak. Nnnna, hát ekkor már szakadt a hó, a pár perc az kb. fél óra lett, mert a gps ugyan megtalálja a legrövidebb utat, csak a domborzati viszonyokat nem közli veled. Szóval egy elsőkerekes, téligumikkal ellátott, alacsonypadlós, félautomata autó nem biztos, hogy a legjobb választás egy téli hegymenetre. Le a kalappal mindannyiunk előtt, mert megcsináltuk, de onnantól kezdve sokkal óvatosabbak voltunk a random útválasztásokkal kapcsolatban. Ráadásul a hóesés miatt a saját anyámat nem ismertem volna fel 50 méterről sem. Találtunk kis kikötőket, ahol az iszapos-jeges mederben álltak a hajók, hála az apálynak. Fura látvány egy mólónál kikötött, sárban parkoló halászhajó, ami vár a dagályra, hogy újra kihajózhasson. Így viszont volt lehetőségünk felülről lekukucskálni a felszerelésre. Legalábbis, ami látható volt. Mindenféle rekeszek, hatalmas asztalok a halpucolásra, bóják, csörlők. Vonzó is lehetne, de nem jeges szélben. Legalábbis nem nekem.
Autókáztunk még egy kicsit a környéken, nézegetve eladó házakat, településeket, hol is lenne jó majd egyszer lakni. A házak itt is változatos színekben pompáznak, és nagyon tetszik, ahogy az ablak-, ajtókereteket díszítik. Ez lehet akár faragott és/vagy festett. Kis vidámságot csempész a kies tájra.
Az úton visszafelé áthaladtunk kisebb-nagyobb városokon, volt köztük egy katonai bázis az őket kiszolgáló településsel együtt.
Este pedig sajtvacsorát ültünk az aznapi zsákmánnyal. Bagett, vaj, sajt, gyümölcs és cider. Bőven megérdemeltük.
Annapolis-völgyet nyugatnak hagytuk el Yarmouth felé a következő reggel, amiről majd legközelebb írok.
