Pictou kikötő, hóvihar, és Medvebergi Maszkos Osiris. Akinek a `haja` még mindig tart. Meg a csámpás lába is.
Arisaig Provincial Park. A jeges mező az az óceán és hiába volt összefüggő, a jégfelszín mégis hullámzott. Csendesen. Amilyen gyönyörű volt, valahogy olyan félelmetes is. A távoli, láthatalan messziségben pedig Prince Edward Island lenne kivehető, ha tiszta lett volna a horizont.
Minden lépésünkre ügyelni kellett, mert nem tudhattuk meddig ér a part és hol kezdődik a víz. Azzal sem voltunk tisztában, hogy szép homokos strandon vagyunk vagy valami sziklás borzadájon, ahol ha kettőt lépünk derékig érő vízbe csobbanunk a mozgó jég alatt.
Inverness útba esett Baddeck felé és itt megálltunk reggelizni és szaladgálni kicsit. A település nyáron nagyon felkapott, félig francia, félig skót gyökerekkel. Ím a strand és az irdatlan hidegben térdig vízben gázló, sós habot zabáló eb.
Invernessben volt szerencsénk kicsit közelebbről is megszemlélni egy halászkunyhót. Két munkás épp ott volt, és hagyták a hülye turistáknak a fotózást. A képen látható rekeszek rákcsapdák, amik türelmesen várják a szezont. Közelebbről is lefényképeztem, de mire rájöttem, hogy segítség kellene a működés megértéséhez a két halász eltűnt.
És az invernessi falatozó szuper biztonságos raktárajtaja.
Jöjjenek Cape Breton Highlands National Park of Canada képei. Elvileg a félszigetet körbe lehet járni autóval. Kivéve, amikor lezárják a szélfútta hó miatt, amit nem bírtak eltakarítani a folyamatos széllökések miatt. Mi elmentünk, ameddig csak lehetett, aztán szépen visszafordultunk. Körülbelül másfél-két órás plusz utat tettünk meg, de bőven megérte.
Miheztartás végett:
Majd a végére egy igazi kanadai életkép Z. különleges engedélyével a faja baddecki szállásunkról:
