Sikerült.
Majdnem hét év kanadai tartózkodás, rengeteg papírmunka, izgulás, pénz, idő, idegeskedés, várakozás, vizsgák, telefonálgatás, és ügyintézés után ma végre letettük a kanadai állampolgársági esküt, és ezzel teljes jogú polgárai lettünk ennek a gyönyörű országnak.
Az egész procedúrát tavaly októberben kezdtük el. Első lépésként, a bevándorlási hivatal oldalán megadott kalkulátorral ki kellett számolnunk, hogy elértük a szükséges, az országban eltöltött napok számát.
Ezután letöltöttük az ügyintézéshez szükséges formanyomtatványokat, amiből sokkal kevesebb volt, mint amit eddig megszoktunk. Igaz, most Z mehetett nyelvvizsgázni, én ezt ugyebár már abszolváltam a letelepedési engedélyhez anno.
A papírok online kitöltése után, mindent kinyomtattunk, aláírtunk, a csatolandó dokumentumokat lemásoltuk, fényképészhez trappoltunk, majd fizettünk, és az egészet szépen elküldtük Torontóból Nova Scotiaba, Sydneybe, mert ott intéznek minden bevándorlási kérelmet.
Aztán vártunk. Felkészültünk egy kb. éves várakozásra, de gyorsabban ment minden. A téli túránk alkalmával elértük Sydneyt is, és viccelődtünk, hogy beugrunk, kicsit megsürgetjük az alkalmazottakat, ha már itt vagyunk. Aztán a legnagyobb meglepetésünkre még aznap este jött az e-mail a vizsgánk januári időpontjával, és pontos helyszínével Torontóban. Bárcsak így lenne ötösünk is a lottón!
A vizsgára való felkészülést nagyon sokféleképpen segíti az állam. A ``tankönyv``, ami igazából egy képekkel gazdagon illusztrált, 70 oldalas, A/4-es méretű füzet, ingyenesen megrendelhető. Pár napon belül meg is érkezett. Le is lehet tölteni ingyen a bevándorlási hivatal oldaláról. Angolul, franciául, és mandarinul is. A mandarint nem nagyon értem, hiszen a vizsgát csak a két hivatalos nyelven lehet letenni. De mindegy is. Aztán, ha már eljutott odáig az ember, hogy úgy gondolja, készen áll a vizsgára, akkor online ki lehet tölteni próba teszteket, amik meglehetősen naprakészek. A próbateszt kérdései nagy részben megegyeztek az éles vizsgáével, csak máshogy voltak megfogalmazva.
A tankönyvből megtanultuk Kanada 150 éves történelmét - nem egy nagy hancúr összevetve mondjuk a magyarral-, népeit, kultúráját, földrajzát, közigazgatási szerveit, kormányzását, igazságszolgáltatási szerveit, gazdaságát, tudományos vívmányait, sport sikereit, és Kanada hivatalos jelképeit.
A teszt 20 kérdésből állt és volt rá 30 percünk. 15 helyes válasz szükséges a sikeres vizsgához. Z-vel szétültettek minket, nehogy csaljunk. Pont, mint a gimiben. Elég sokan voltunk a teremben, és a többség angolul kérte a tesztlapokat. Mondanom sem kell, nekem a legnagyobb gondot a stilisztikai előírások jelentették, de szerencsésen vettem az akadályt, és nem kapkodtam el semmit.
Az írásbeli rész után volt egy rövid interjú, ahol megmondták az eredményünket, lecsekkoltuk a személyes adatainkat és tájékoztattak, hogy az eskütétel az valamikor nyáron fog megtörténni, aztán mehettünk a dolgunkra. Ja, a vizsgám 100% -os lett. Mekkora stréber vagyok már!
Onnantól kezdve, hogy a nehezén túl voltunk, már nem nagyon stresszeltünk az eskütétel időpontján, majd ha menni kell, akkor megyünk. A meghívót kb egy héttel a ceremónia előtt kaptuk meg. Torontóban, Viktória királynő ünnepnapjára. Természetesen mi pont ezen a hétvégén költöztünk Torontóból Nova Scotiaba. Mert miért is máskor. Az első pánik után, követve az utasításokat, kézzel írott levélben küldtük el postán újfent Sydneybe, hogy miért is nem tudunk részt venni ezen a fantasztikus eseményen. Fogalmunk sincs, hogy mikor kapták meg, de semmi választ nem kaptunk. Röhögtünk, hogy reméljük, nem sértettük meg II. Erzsébet királynőnket holmi költözési kifogással, és lesz még esélyünk, hogy bizonyítsuk, hű alattvalói leszünk. Becsszó!
Két héttel ezelőtt jött az újabb e-mail, hogy mehetünk esküt tenni. Keddi nap, Halifax. Yayyy
Szombat, vasárnap hőségriadó, vihar, hétfő fülledt, párás meleg, kedd: szakadó eső. `Rohadj meg a szandáloddal, frizuráddal, kisszoknyáddal, sminkeddel együtt!` - üzente Természet Anyánk. A kocsiig gumicsizmában ugráltam el, kezemben, táskában magassarkú, sminkkészlet. Amúgy sem vagyok egy kiöltözős csajszi, szóval stresszfaktor az egekben volt. Plusz pisilnem kellett (mint mindig), és késésben voltunk (mint mindig). Elkéstünk. Sehol senki, de még egy portás sem. Én minden mindegy alapon elmentem pisilni. Miután kijöttem, és kisüvöltöttem magam Z-vel, kiderült, hogy nem is jó helyen várakozunk. Illetve mi jó helyen voltunk. A ceremónia ment egy szinttel lejjebb. Ami nem is 9-kor, hanem 10-kor kezdődött. Fantasztikus!
A teremben már ott volt kb. 50 leendő állampolgár, a barátaik, rokonaik, egy titkár, egy segéd bíró. Persze, mi érkeztünk utoljára, és csak középen volt hely. NEM VOLT KÍNOS. A segéd bíró elég lazán vette a dolgát. Próbálta oldani a feszültséget, elmondta a ceremónia menetét. Először bevonul a bíró és egy kapitány a Kanadai Lovasrendőrségtől, aki köszön, és mi viszonozzuk. Hangosan, vidáman. Az eskü alatt állunk, jobb kéz a levegőben -naná, hogy a balt emeltem-, majd ismételjük az eskü szavait. Angolul. Majd gratula, állampolgársági okmány átvétele egyesével, aztán Himnusz, a kétnyelvű változat, aztán fotózkodás.
A Himnusz nagyon érdekes, mert összesen négy változata van, és mindegyik egyenrangú. Van egy angol, egy francia, és két kétnyelvű. A kétnyelvűekben kétsoronként váltakoznak a francia és az angol részek. A különbség annyi, hogy az egyik franciául kezdődik, a másik pedig angolul és ez alapján cserélődnek a részek.
A bíró vicces volt, mert az ígéretekkel ellentétben franciául is nekiállt az eskü szövegének. Amit kötelező jelleggel ismételni kellett. Nnnna, mivel franciatudásom kimerül a tehén, sajt, csiga, malac szavakban, bámulatos lehetett a teljesítményem. Egy pillanatban be kellett bújnom az előttem lévő hölgy mögé, mert elröhögtem magam. Nem hangosan, de lehet, hogy kivágtak volna, ha észreveszik.
A Hölgy feje. Ez még nem az eskü
Az egész esemény hangulata meglehetősen kettős volt. Egyrészt szigorúan meghatározták az eskü letételét, ha nem mondom, nem leszek állampolgár. Másrészt viszont, amint kimondtuk az utolsó szavakat, akkora éljenzés, tapsvihar tört ki, a szomszédainknak gratuláltak, ők viszont. Fényképeket készítettünk egymásnak, egymásról. Szóval nagy buli volt. Aztán folytatódott az őrjöngés az oklevelek átvételekor. Mindenkit megéljeneztünk. Elvégre nagyon hosszú utat tettünk meg idáig.
Megy a pacsi, boldogság. Azért lovasrendőrbácsi csizmijére felhívnám a figyelmet. Volt képem megkérdezni a végén, hogy ugyan hol köti meg a fűzőt benne. (Felülről kezdi a fűzést, aztán alul áthurkolja, felhúzza, megköti, eldugja)
A privát fotózkodás után elmentünk kettesben ünnepelni. Olyan francia éttermet találtunk, mocskosul hatalmas desszerttel, hogy ihaj.
Nemsokára pedig készülhetünk az első választásunkra új hazánkban.
