Pictou faja homár, kagyló és sör fellegvárából egész jó időben indultunk tovább. Osi tök jó, vadiúj játékát otthagytuk emlékbe a szálláson, és természetesen ez egy kifutó modell, szóval helló, szia, még Ausztráliából rendelhetünk, ha akarunk. :)
A napfelkelte pont az egyetlen, Cape Breton-szigetét a félszigettel összekötő hídnál ért minket. Böszme vasmonstrum, egy lerobbantott kőbánya mellett, óriás óceánjáró hajók társaságában. Gyönyörű. Rögtön vettünk is egy balost a Ceilith Trail felé. Általában a forgalmas autóutaknak van számuk, meg nevük. Hát ez a fantasztikus gaelish nyelven volt, amit meg sem próbáltunk kiejteni, nehogy még nagyobb feltűnést keltsünk. Így is mi voltunk az egyetlen turisták a környéken.
Megálltunk nyújtozkodni Invernessben. Whoaaaaaaaaaaaa. Jeges szél, jég a dűnéken, Osi kétpofára zabálta a tenger habját, vártuk, mikor látjuk viszont. A belső öböl jegén egy róka ügetett át a télire lezárt halászkunyhókhoz, amik mellett halomban álltak a rákcsapdák.
Aztán olyat reggeliztünk, hogy ihaj. A hely érdekes volt, mert az üditőket, konzerveket egy páncélteremben tárolták. Kérdésünkre elmesélte a tulaj, hogy régen ez volt a posta/bank épülete, és nem volt szívük/energiájuk/pénzük szétverni a vasalt ajtót, falakat, így most az a raktár. Nagyon jól nézett ki.
Invernes után nem sokkal elhagytuk Ceilith Trail vonalát és áttértünk a világhíres Cabot Trailre. Ez az út körbevezet a Cape Breton-fennsík Kanadai Nemzeti Parkon. Az út egyik oldala hegy, erdő, fagyos vízesés, a másik oldal pedig az óceán, és ahogy egyre magasabbra kaptatunk fel, annál csodálatosabb a kilátás. Szerencsére sok parkolót kialakítottak a bámészkodóknak. Nyáron, vagy inkább ősszel jó lesz visszamenni, mert most nem tudtunk körbeautózni. Vissza kellett fordulnunk. A szél és a hó közös munkájának eredményeként 6 láb, azaz 1,8m magas hótorlaszok alakultak ki, és a parkőrök az útfenntartókkal közösen dolgoztak az út takarításán. Szinte teljesen feleslegesen. A parkban vannak kisebb települések, így számukra életbevágó a tiszta út.
A visszafordulás után kb két órányi vezetésre megérkeztünk Baddeckbe a szállásunkra. Nagyon kényelmes, tornácos kis bungalót kaptunk, BBQval, kandallóval.
Baddeck egy télen csendes kis városka a Bras d`Or Lakes partján. A tó, ami igazából egy hatalmas öböl, nagyon szűk bejárattal az óceán felől, és a Világörökség része. Itt található Alexander Graham Bell háza is, ahol éldegélt. Nem tudtuk sajnos megnézni, mert ez is zárva volt, majd ha legközelebb arra járunk, írok róla.
Mivel másnapra hóvihart ígértek, ezért nem terveztünk túl sokat: bevásároltunk estére, megnéztünk egy icipici parkot, a St Ann`s-t, és indultunk vissza, mert tényleg egyre sűrűbben hullt a hó. Szerencsénk volt, mert ha picit később érkezünk, nem tudtam volna felvinni a kocsit a szállásunkra vezető emelkedőn.
Viszont fenségeset grilleztünk este, forralt bort kortyolgatva, és ez bőven kárpótolta a hóvihart.
Másnap pedig indultunk tovább Sydneyn és Halifaxon át Wolfville-be.
