Pontosan ugyanúgy keltünk fel aznap, ahogy minden szombaton szoktunk. Sőt, kicsit később, mert a szokásos piacunkat törölték már pénteken este, így picit tovább heverészhettünk. Kutyasétáltatás alatt döbbentünk rá először, hogy valami komolyan készülődik. Az eső kitartóan esett, és a szél is erős volt. Az öbölben, ahová néz az ablakunk, általában kisebb halászhajók, motoros és vitorlás yachtok szoktak megfordulni. Hát most öt hatalmas tengerjáró hajó horgonyzott ott, motorjaikkal folyamatos mély, bőgő hanggal megadva a nap hangulatát.
Az egyik ``kis`` hajó az ötből
Később a főbérlőnk is üzent fentről. Tájékoztatott, hogy pár kilométerrel távolabbról, a tengerszint alatti területekről önkéntesen evakuálják az embereket. Ez azt jelenti, hogy nem kötelező elhagyni az otthonod, de ha a családodban öregek, betegek, gyerekek vannak, akkor talán mérlegelendő a helyzet. A legközelebbi menedék tőlünk kb. 13 kilométer távolságra, Upper Tantallonban volt. Az evakuálás esetére összekészítettem egy kisebb csomagot tisztálkodószerekkel, egy váltás ruhával, Osiris és Félix tápjával, utazódobozával, gumicsizmákkal, és ezeket ki is vittük a kocsiba, hogy ha menni kell, akkor ne késlekedjünk a pakolással. Az ablakainkra keresztirányban ragasztószalagokat tettünk fel, az esetleges szilánkok elleni védekezésként.
Áramszünet esetére teletöltöttük a kempingtartályunkat vízzel, plusz vettünk ki egy vödörrel a mosdóhasználatra. A hírekből megtudtuk, hogy Halifaxban délben leáll a tömegközlekedés, bezárnak a boltok, amik egyáltalán még kinyitottak. Felkészítették a lakosokat, hogy az áramszolgáltató fogadja a beérkező kárjelentéseket, de a vihar elmúltáig nem mennek terepre. Három menedéket nyitottak Halifax környékén különböző sportcsarnokokban.
Déltől pedig vártunk. Az eső egyre jobban esett, a szél is nagyon erős volt, de szerencsére a fák bírták. Állataink teljes nyugalomban szenderegtek, és áramunk, internetünk is volt. Halifax keleti vége ekkor már elesett, az ott lakó kollégáim már posztolták, hogy ülnek a sötétben, mert áram már nincs.
A hurrikán tetőzését hatra időzítették, ami Osi esti sétaideje. Nem vártunk addig, négykor elmentem vele sétálni. Több ponton is nyugtáztam, hogy nem vagyunk normálisak. Bakancsot vettem fel, hiszen a gumicsizma a kocsiban volt. Nos, a nadrágom három lépés után tapadt csatakvizesen a lábamhoz, amiről a víz nagy része a bakancsba folyt. Osiris úri kutya, nem végzi dolgát a kertben, menni kell vele. Itt egy kicsit megemlékeztem a felmenőiről, családjáról, tenyésztőiről, magunkról és úgy általában a világegyetem működési elveiről. Ráadásul valamilyen okból kifolyólag, a mi kutyánk kimondottan szereti a vihart, az esőt. Pár száz méter után elegem lett, és visszafordultunk. Az előszobában Z levette a nyakörvet Osiról, mert én csak álltam és csöpögtem. Aztán elmentem zuhanyozni. Immár meleg vízzel.
A fenti szomszédunk kocsifeljárója. Az eső úgy kimosta, hogy azóta is dolgoznak rajta.
A várakozással ellentétben öt óra felé elállt az eső és a szél is. Holott ekkorra már kettes fokozatba lépett Dorian, de mi valami határzónába kerültünk, tőlünk keletre és nyugatra még minden őrjöngött, mi pedig mehettünk árkot ásni. Mert beáztunk. A ház hátsó része domboldalba épült, és nem volt semmiféle vízelvezetési stratégia kiépítve. Ráadásul volt itt valami remek szaki, aki rágcsálómentesítést végzett, lazán körbeásta a ház falát, feltett valami hálót a szigetelés és a fal közé, majd mindent úgy hagyott betemetetlenül. Ennek eredményeképp a dombon leömlő víz (a mi régiónk kapta a legtöbbet, 150mm/m2) szépen megállt az egérvályúban. Ami beszivárgott a hálónkba. Így hát az esti árokásás is beindult Z és a főbérlőnk partnere által. Én pedig bent kármentesítettem. Szerencsére nem ázott el holmink, de azért fel kellett szedni a padló egy részét.
Ekkor azt hittük egyenesben vagyunk, pedig épp csak elkezdődött az igazi haccacáré.
A takarítás (Én), árokásás (Z és a Partner) után az est fénypontjaként, amikor már se nem esett, se nem fújt, az egyik fa az udvarról rádőlt a villanyvezetékre. Ami pukkanva elszakadt, felgyújtotta a fát, a lelógó vezeték pedig itt himbálódzott a kocsibejárónkon. Partner épp hazament átöltözni, mert nincs itt száraz ruhája, úgyhogy megkaptuk a főbérlőnket totál pánikban, és hasznavehetetlenül, a sikító kislányával. Osi boldogan őrjöngött, Z pedig papucsban ment ki bámészkodni. Komolyan, mint egy elmegyógyintézetben. Z-t beparancsoltam, hívtam a segélyhívót, akik, miután megtudták, hogy a ház nem ég, azt ígérték, hogy továbbítják az infót az áramszolgáltatóknak. Vasárnap délután, amikor Partner érdeklődött, hogy mégis mikor teszik biztonságossá a kocsikijárónkat, derült ki, hogy ők nem kaptak semmilyen bejelentést a segélyhívószámról. Fél órán belül itt voltak, egy órán belül volt áramunk.
A net hétfőn délután jött vissza.
Magasfeszültségű ugrálókötél
és a kijárónk, amit két hét után javított az útkarbantartó vállalat
A reggeli sétánkon tapasztaltuk, hogy a beach teljesen átrendeződött, és jó pár dombra vezető utat teljesen kimosott az eső. Azokat délelőtt exkavátorral javították. Sok fa kidőlt, ágak szakadtak le. A nagy hullámzás pedig rengeted hordalékot dobott olyan helyekre, amik normál esetben 20-30 méterre vannak a víztől. A nagy hajók vasárnap délután kihajóztak a nyílt vízre, elhagyták az öblünket.
Halifaxban hétfőn reggel még 200.000 ember volt áram nélkül, köztük volt a munkahelyem is.
Így utólag azt mondanám, hogy mi olcsón megúsztuk Doriant. A kocsik épek maradtak, nem sérültünk meg, kárunk nem lett. A főbérlőnkkel teljesen jól együtt tudtunk működni, mindenben támogattuk egymást. Halifax keleti részét tekintve járhattunk volna sokkal rosszabbul is.
