Tavaly nyár óta olyan nagy dolgok történtek velem, és olyan koncentráltan, hogy azt hiszem, mostanában kezdek lecsillapodni.
Először is elvesztettem a munkámat. A HR-es irodájában valószinűleg az összes jelenlevő - magamat is beleértve- azt hitte, hogy elment az ép eszem. Már ha volt egyáltalán. Olyan hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy nem győztem megköszönni az elbocsátásomat. Nem szerettem ott dolgozni, de az egész kanadai létünk ezen a munkán alapult. Igy hát nyögve-nyelve mentem dolgozni nap nap után, ami a hangulatomon, a hozzáállásomon, az egész létemen nyomot hagyott. A tartózkodási engedélyünk meghosszabitása, a letelepedési engedély megszerzése Damoklész kardjaként függött felettünk, én meg asztalt foglaltattam a CN-torony éttermében, és hagytam, hogy jöjjön minden, aminek jönnie kell.
A vacsora fantasztikus volt.
Aztán megkaptuk a letelepedési engedélyt is.
Majd a konkurens cégtől felhivott a vezető és munkát ajánlott. Közben elkezdtem a kertépitést is. Nagyon tetszett a kétlaki munka. Az egyikben agyilag merültem ki, mig a másik után a karomat nem birtam felemelni. A téli szezonban a kertépités-karbantartás szünetelt, de a konduktori munka felpörgött ezerrel. Karácsony előtt néha fogalmam sem volt arról, hogy milyen nap van. Bár ezt néha a mai napig igy érzem.
Fantasztikus embereket ismertem meg, és hálás vagyok, hogy tagja lehetek mindkét csapatnak.
Karácsony környékén vendégül láttuk egyik szomszédunk blökijét három hétre, mig ők hazautaztak Indiába. Nos, egy kutya sem kevés, de kettő már több, mint sok. Pláne, hogy pont mint két egyforma gyerek sincs, hát egyforma kutyákat is felesleges keresgélni. Luna nem szeretett sétálni sötétben. Meg hidegben sem. És esőben sem. És új helyeken sem. Ellenben vadászott mindenre, ami mozog. Előtte természetesen, hogy szagát elfedje, otthagyott, enyhén fagyos kutyakakákba hentergett. Büszkén. A fehér kutya. Ja, és válogatott. Egyik nap megette a százféle kajájának egyikét, a másik nap tudatta velünk, hogy akár a hajunkra is kenhetjük, akkor sem eszik belőle. Bezzeg Gróf! Miután kialakult a hierarchia, Gróf alaposan megvacsorázott kétszer is. Mert nehogy már kárba vesszen Luna maradéka. Több állóháború után rá kellett jönnünk, hogy a két kutyához két sétáltató kell, mert Luna ha valahol leült, akkor csak hazafelé lehetett vele indulni. Gróf viszont még ment volna. És nem, egyikünk sem volt hajlandó ölbe venni a félhusky ölebet, és úgy csattogni vele a másik után. A végére egyenesbe jöttünk, és őszintén sajnáltuk, hogy Luna elmegy. Ő még búcsúzóul lepisilte a szőnyegünket örömében, hogy visszajött a gazdája, majd lelépett.
Aztán egy újabb ágypoloska felbukkanása miatt úgy döntöttünk, hogy nincs mese, költöznünk kell. Nem volt egyszerű böszme kutyával három hónapos költözési határidővel megfelelő lakást találni, de sikerült. Január végén pár barát segitségével átmálháztunk új otthonunkba. Nem minden tökéletes itt sem, de tisztaság, rend van, és a második héten otthonosabbnak éreztem az új pecót -még dobozokkal mindenfelé-, mint a régit egy év után.
Közben most már van valami remény arra is, hogy vége a télnek, igy visszatérhetek a gyomlálás-talajforgatás-gereblyézés agykimélő tevékenységéhez a konduktori munkám mellett.
