Itt volt a nyár utolsó hosszú hétvégéje, és az esélyelenek nyugalmával nekiálltunk szabad kempinghelyet keresni Cape Breton szigetén. Ontarioban esélyünk sem lett volna, így nem is agyaltunk túl sokat. Aztán jött a meglepetés, hogy még jó pár hely üres. Nem tudom, hogy ezt az alacsonyabb népességszám eredményezte, vagy túl messze vagyunk a népesebb provinciáktól, és már nem jönnek el idáig a nyaralók, de a lényeg, hogy le tudtunk foglalni egy általunk szimpatikusnak talált, félárnyékos sátorhelyet.
Pénteken kora délután indultunk a tőlünk kb. 4 órányira lévő kempingbe. Az időjárás jónak ígérkezett, és bíztunk benne, hogy egyszer már tényleg világosban verjük fel a sátrunkat. Naná, hogy nem jött össze.
Cape Breton szigetére egyetlen híd visz át, és a környék, hát, hm, nem túl szép. Valami külszíni bánya van közvetlen a híd egyik partján, és nem nagyon emeli a hely nívóját. Ugyanitt vannak kamionosoknak is kialakított benzinkutak. Ez azt jelenti, hogy van zuhanyzó, étterem, bolt, piknik padok, körbekerített kutyafuttató a benzinkút területén. Itt eltöltöttünk vagy fél órát Osi miatt, aztán indultunk tovább.
Amit a navigációs rendszer elfejetett velünk közölni, az a komp volt Englishtownnál. Először nem örültem neki, mert várni kellett, lassú. Aztán amikor odaértünk majdnem felnevettem. A távolságot úszva is megtehettem volna, és mire a srác végigment a kb. 10, kompon lévő autón a jegyeket kifizettetve, már át is értünk. Onnan aztán már szinte sötétben mentünk, mint az őrültek. Kialakult egy konvoj a kanyargós utakon, és nem szerettem volna lemaradni tőlük. Ha egyedül maradunk, tuti nem tolom neki annyira. Visszafelé, világosban, majdnem infarktust kaptam, hogy milyen szerpentineken mentünk, mekkora sebességgel.
Cape Breton Highlands Nemzeti Park bejárata, a parkőrség irodája
A kemping a Cape Breton Highland National Park területén fekszik, pöpecül felszerelve. Van meleg vizes zuhanyzó, wifi, wc, konyha menedékek, ha vihar esetén kellene főzni, mosogató szigetek. Minden sátorhelyhez járt egy pad, tűzrakóhely.
Hatalmas gyarkolatunknak hála, pikk-pakk felállítottuk a sátrat, megvacsoráztunk a már otthon előkészített elemózsiánkból, Osit elláttuk, és elmentünk aludni. A terv legalábbis ez volt.
Gróffal ellentétben Osiris nem annyira nyugodt kutya, és ez volt első kempingélménye. A mosdók felé közeledő ÖSSZES embert megugatta a sötétben. Meg a varjakat, szomszéd kutyákat, mozgó ágakat stb. Hajnal kettő felé meguntuk a pisszegést, és életünkben először beengedtük, mit beengedtük, beparancsoltuk a kutyát a sátorba. Hellyel nem volt gond, mert hatalmas a sátor, de senkinek sem kívánok egy leonbergivel való együtt alvást. Tudom, van, aki szereti, de vagy egy szőrös mancs akadt az arcomba, vagy egy nyálas száj, vagy egy csóválódó farok. Szőr, nyál, szeretet, súly, TÖMEG, hirtelenség. A szomszédok legalább aludtak.
Első teljes napunkon elhatároztuk, hogy elvezetünk Pleasant Bayig, ahol télen fel kellett adnunk a világhíres Cabot Trail körbevezetési tervét hóakadály miatt. Most a másik irányból érkeztünk. Előtte túráztunk egyet az Aspy túrán. Oda-vissza összesen 9,6km, közepesen nehéz, vízesésekkel tarkított erdei séta. Érkezésünkkor rá kellett döbbennünk, hogy hiába a világhír, a túrajelzések meg sem közelítik az ontarioi parkokét. Az ösvény kezdetéig még extra két kilométert gyalogoltunk a lenti parkolóból. A vízesés, amit Patkó vízesésnek is neveztek az őslakos Mi`kmaqok két hegy találkozásánál zuhan le a völgybe. Kis padon lehet élvezni a látványt, amit elég sokan ki is használnak.
A vízeséstől még majdnem két kilométert sétáltunk felfelé a folyó mentén. Útközben hidakon keltünk át, láttunk menedékházat kályhával, térképpel felszerelve. A térkép meglehetősen megzavart minket, mert ez már a harmadik változata volt a nyomvonalnak, amit láttunk. Mentünk egy kicsit még tovább, aztán egy elágazásnál, amit csak két térkép jelölt, inkább visszafordultunk. A telefonos applikáció szerint így is lesétáltunk 8 kilométert, szóval nem érheti szó a ház elejét.
A vízesés. Körülbelül 15-20 méter magas
Híd, jobbra menedék, balra púderszoba
Szédítő szerpentineken át érkeztünk meg Pleasant Baybe, ahonnan egy rövid fotózkodás után vissza is fordultunk.
A Cabot Trail tulajdonképpen egy autóút sok-sok túra útvonallal, lélegzetelállító kilátással az óceán felé, hegyekkel, rengeteg motorossal, kerékpárossal, pár kis lélekszámú településsel, ajándékboltokkal és különböző homárral készült ételekkel váró vendéglőkkel, büfékkel, éttermekkel, szállásokkal. Lehet strandolni az óceánban, de édesvizű tavakkal is bőven meg van áldva a terület. Indulnak bálna- és lundaleső túrák több helyről is. A környék télen kihal a zord, barátságtalan időjárás és következményei (pl. járhatatlan utak) miatt, így igyekeznek az ittélők mindent behozni míg kitart a jó idő.
Kicsit késői ebédünket egy népszerű, családi kis étteremben költöttük el. Akkora homárt ettem, hogy ihaj mindenféle fűszeres vajjal, citrommal, héjában sült burgonyával. Zacskóból. :D Z. pedig egy helyi specialitásnak számító burgert evett. Limonádét ittunk. Amit - mivel elvitelre kértük- beletöltöttek az ivókulacsomba.
Teli hassal indultunk vissza a kempingbe, és elhatároztuk, hogy lemegyünk a strandra. Én már voltam ott reggel Osival, és alig vártam, hogy Z-nek is megmutassam. A strand egy hatalmas öböl vonalát követte két irányból meredek sziklafalakkal övezve. Az egyik benyúló félsziget végén egy patinás resort terül el, meg golfpálya. A resort parkolójából pedig indult egy rövid, de meredek túra a félsziget csúcsára.
A homokos, kavicsos vízparton voltak jópáran, de a vízben senki. Kicsit később rájöttünk, hogy a hideg mértéke valahol a fájdalmas és a jég fokozat között mozgott. Többszöri próbálkozásra derékig bementem, aztán feladtam. Osi viszont nagyon élvezte, és alig tudtuk kihívni a vízből. Pláne, hogy az apály miatt a botját nem hozta ki a hullámzás, hanem inkább vitte befelé.
Estére pedig elkészítettük a már előre befűszerezett csirkemelleket, burgonyát a tűzön. Közben ismerkedtünk a szomszédainkkal, borozgattunk.
Érdekes volt látni a kempingező társaságunkat. Voltak egyedül sátorozók, akik csak egy-egy éjszakára jöttek, aztán mentek tovább. Voltak párok, kisebb-nagyobb társaságok, családok különböző életkorúak, más és más helyekről. Mindenki kedves, udvarias, barátságos volt a többiekkel. Amin sokat nevettünk, hogy az idősebbek hágtak nyakára több alkoholnak, és voltak zajosabbak. Nem vészesen, este 11 után csend volt mindehol. Kivéve Osi. Aki megint velünk aludt.
A kanadai nemzeti parkok összes tűzrakóhelye hóddal, az egyik hivatalos kanadai szimbólummal van díszítve
