Először is, van Quebec, a provincia. És van Quebec city, a város. És mindkettő IRDATLANUL hideg tud lenni télen.
Munka után indultunk Mont Tremblant-ba, ami Ottawától kb. 140 kilométer távolságra fekszik észak-keleti irányban. Autópálya visz Torontóból Ottawáig, majd ott a városon keresztül átmegyünk Quebec provinciába az Ottawa-folyó hídján. Onnantól hol szűkül, hol bővül az autóút, ami felkanyarodik északra, és bevisz a Laurentidák hegyei közé. (Mindenkitől elnézést kérek, de mivel angolul halottam először ennek a hegységnek a nevét, fogalmam sincs, hogy van-e magyar elnevezése.)
Már eléggé későn érkeztünk meg a fogadóba, ahol a tulajdonos, Suzanne, nyitva hagyta nekünk a veranda ajtót, és előzőleg levélben elkalauzolt minket a szobánkig. A fogadó külleme a helyiekből az "aww" reakciót váltja ki. Ezt az "aww" felkiáltást a következőképp kell elképzelni: bárgyú kifejezés kiül az arcra, kezek - hölgyeknél- a mellkasra helyeződnek, és "ÁÁAAOOOOOOOO"-t hallatva elalél a személy. Én megőrülök tőle, de ez van.
Visszatérve a fogadóra, egy közel 100 éves faház-ékszerdobozt kell elképzelni recsegő lépcsőkkel, könnyed ám stílusos bútorokkal, szűk szobákkal, tágas közösségi terekkel. Imádtam. Reggelire pedig a híres quebeci juharsziruppal borítottuk nyakon a palacsintánkat, hozzá Suzanne saját receptjéből készült müzlijét ettük sok gyümölccsel, savanykásan.
Mont Tremblant elhelyezkedése nagyon érdekes. Alapterülete hatalmas, de rengeteg a beékelődött erdő, és az állandó lakosainak száma sem túl nagy. Ugyanakkor felkapott síparadicsom, nyáron pedig itt rendezik a kanadai ironman versenyeket. Hihetetlenül hosszú kerékpár út van kiépítve, amit télen síelésre alkalmas. Gyalogolni, túrázni nem is lehet használni ezeket az ösvényeket.
Első napunkon sétáltunk egy nagyot. -25C fokban. Jól felöltöztünk, és elmentünk a régi vasútállomásig, ami ma galériaként üzemel a vonal megszűnése miatt. Ott letettük Tuttót, és onnan séta a sípályákig. Ez kb. 12km volt oda vissza.
Gyönyörű, ízléses, európai stílusú házakat, nyaralókat találtunk, és a síközpont maga volt a csoda. Legalábbis számomra. Síelni nem tudok, és még életemben nem voltam szezonban ilyen településen. A házak között visz fel a felvonó a csúcsra, ahonnan több pálya is indul lefelé. (Tőlem mind fekete besorolást kapott) A cél pedig a központban van. Szemben hütte, jobbra boltok, balra szállások. Tervek a jövőre nézve: keresünk itt egy kutyamotelt, és megtanulok síelni. Z tud.
Második napon elmentünk Montreálba. De erről majd a következő bejegyzésben írok.
És most jöjjenek a képek:
A szállásunk. Istenem, az a tornác...
A konkurencia. Tornác nélkül
A Kovácsék háza. Ja, nem. Dubois-ék laknak itt.
Előtér: Mont Tremblant-tó. Háttér: fekete sípálya, feketébb sípálya, és koromfekete sípálya
Két ház között pedig a felvonó
