Dagályra várva, Baxter`s Harbour Falls
Többet nem fordítom le ezeket a helységneveket, mert nagyon idiótán néznek ki.
Miután végre kidobozoltuk magunkat, meg átestünk a költözéssel járó stresszutáni nyavajákon, és végre nyárias idő volt, elhatároztuk, hogy kiruccanunk. A fent megnevezett helyekre.
Voltam már itt egyedül, de olyan szép a táj, meg a víz, meg minden errefelé, hogy mindenképp megérte visszatérni. Mindenesetre Scots Bay Nova Scotia északi részén fekszik, egy kisebb félsziget, ami elválasztja Minas Basint a Fundy-öböltől. Az öbölhöz át kell vezetni egy hegyvonalon, de aztán...
Kilátás Minas Basin felé
Van itt egy túraútvonal is, de egyirányú, és nem rövid, szóval a távot kétszer kellene megtenni, és nem vagyunk formában, szóval majd egyszer.
Egyszer ugyan majdnem megbántam, hogy eljöttünk, de aztán minden jóra fordul. Történt ugyanis, hogy Z azon tökölt, hogy elengedhetjük-e Osit vagy sem, de az apály olyan hihetetlen nagy üres lapályt hagyott maga után, hogy bőven volt helyünk a parton. Vittünk labdát, széldzsekit, felkészültünk ezerrel. Hja, kivéve a mindenféle, irdatlan gyors, bővizű csermelyeket, amik gyorsan csobognak, folynak, néhol hömpölyögnek vissza az öbölbe. Ezek vizét a dagályból visszamaradt, homokban megbúvó erek táplálják. Pont, mint amikor a higanycsepp szétválik, majd újra össze.
Szóval, azon tanakodtunk, hogy legyen labda, vagy ne legyen. Aztán lett. Mondtam Z-nek, hogy dobja csak el nyugodtan, Osi erre fog fókuszálni, nem a többiekre. Azt álmomban sem gondoltam, hogy ő meg egyenesen a vízbe céloz. Hát Osi meg éppen nem akart vízbe menni, így csak azt láttuk, hogy labda halad a nyílt víz felé. Ezerrel. Persze, nem a sekély vízben, hanem a mélyben. Z-n bakancs, rajtam is. A víz sem volt meleg. Így hát kámpicsorodott fejjel néztük, hogyan úszik el a kutyánk menő lasztija idegen, messzi tájakra. ``A végtelenbe és tovább``
Vissza az anyaócánba. A halvány fehér csík a tényleges partvonal apály idején. Hogy odáig eljussunk térdig jártunk volna a dagonyában.
Ugyanonnan fényképezve, csak a part felé. A világ legnagyobb ár-apály különbség itt figyelhető meg
Mindemellett gyűjtögettem uszadékfát, amit majd egyszer, ha sok időm lesz (=soha) akkor megcsinálok faja dekorációnak. Persze ez is egy kihívás volt, mert Osi mindegyikre azt hitte, hogy neki szedtem fel a földről. Ott volt még ezer másik, de azok nem feleltek meg számára.
Szinkron pucsítás. Összeszokott páros vagyunk, na!
Innen egy melegebb környéket kerestünk. Nem volt egyszerű megtalálni, Z megint valami ún. dirty roadot -azaz nincs aszfalt, száraz időben poros, esősben elakadsz típusú utat- talált, meg félig túl is mentünk, de csak odaértünk. És annnnnnnnnyira megérte. Ez volt Baxter`s Harbour Fall. Tíz ház, egy halászviskó, vízesés, Fundy-öböl, és hála a helyi önkénteseknek egy mobil wc. Örök hála, akkora adományt adtam, hogy na. Ühm, ez így nem hangzik túl jól, de papírpénzt passzíroztam az adománygyűjtő dobozkába.
Lö pad, a budi jobbra
A vízesés az öböl partján fekszik. Dagály idején a vízbe ömlik, apálykor pedig lehet mászkálni a grottók között, átkelni a patakon. Mi ezt tettük, de nem maradhattunk sokáig, mert jött az ár, és félő volt, hogy nem tudunk visszamenni. Csak úszva. Vagy úgy sem.
Osi, Marad! - ahogy azt képzeltem
Grotto a háttérben. Elnézést, de fogalmam sincs, hogy hívják ezeket a vízformálta sziklaképződményeket
Innen hazafelé megálltunk a télen felfedezett sajtkészítő farmon. Mert fagyijuk is van. Ha esetleg nem említettem volna. De még milyen fagyijuk! Meg kisbocik. Osiris-szel az érdeklődés kölcsönös volt. Aztán a kajlabuflák ebünk ment volna a felnőtt tehenekhez is. Na, azt kihagytuk.
Búcsúzóul pedig mutatok szörnyen jólfésült köveket. Tessék:
