Jöjjön a befejező rész.
Mahone Bay messziről, négy templommal.
Lunenburg a vízpart felől az UNESCO világörökség része. Ha jól emlékszem, Kanada egyetlen lakott, emberalkotta területe, ami felkerült a listára.
Az Anglikán templom.
Nem is tudom, hogy félelmetes, vagy menő ez a ház, esetleg mindkettő. De az utcalámpák feltétlen a menő kategóriába estek nálam!
Humoros rákászok, halászok laknak errefelé rengeteg szabadidővel Karácsony táján. :)
Ez már Halifax egyik modern szobra. Utcalámpája. Kültéri alkotása. Mivel túl sok időt nem töltöttünk el a városban, csak az öböl partján trappoltunk végig, ezért sok kép itt sem készült. De van még időnk, és a város közel van.
Egy újabb szobor. A Kanadába érkező migránsoknak állít emléket, akik elhagyták családjukat, otthonukat egy jobb élet reményében.
Halifax történelmi piac negyedének főutcája. Irdatlan forgalommal.
Peggy`s Cove, azaz Peggy öble. Hatalmas, lekerekített sziklák, világítótorony, hullámok, napsütés. Nemhiába a világ legtöbbet fotózott világítótornya.
Táblák figyelmeztetik a látogatókat, hogy a fekete sziklákra ne menjenek ki, mert onnan a hullámok könnyedén lemossák, beszívhatják őket.
Ez már az utolsó pár kilométerünk Nova Scotia területén, a világvégéről, Eatonville-ből Sackville, New Brunswick felé. Az út elég ramaty volt: jég, kátyúk, gödrök, hó, kanyarok, három autó (helyiek természetesen, akik csukott szemmel, ötszázzal megteszik ezt az utat oda-vissza a hülye turista töketlenkedése nélkül) mögöttem.
Ez már Quebec. Havas mező, sziklák, jégmező, Szent-Lőrinc-folyó, aztán túlpart és hegyek. A folyó itt kb. olyan széles, mint a Balaton. Quebec nem volt opció költözés szempontjából a nyakas nyelvtörvényeik miatt, de ha választhattam volna, akkor oda megyünk. Lehet alkoholt kapni az élelmiszerboltokban, és gyönyörű a táj. Igaz, fogalmam sincs, milyen lehet hó nélkül.
És a végére még, amivel tartoztam: Osiris Z ölében a bridgewateri szállóban. A kép homályos, mert egyrészt röhögtünk, másrészt Osi kicsit nehéz volt a pózoláshoz.
