Kivételesen szikrázó napsütésben tettük meg a bő két órás utat Yarmouthból Bridgewaterbe. A várost nem igazán tudom jellemezni, olyan csomópontféle a LaHave folyó partján, a turizmust elszívja a közeli két kisebb, de sokkal nagyobb attrakcióval bíró Mahone Bay és Lunenburg. Az itt élők nagyrészt az idetelepült Michelin gyárban dolgoznak vagy a kereskedelemben.
Itt találtuk a legkellemetlenebb szállást magunknak. Ugyan jeleztük, hogy nagy kutyával érkezünk, mégis az emeleten kaptunk szobát a liftmentes épületben. Ráadásul a lépcső fokai között át lehetett látni, és a burkolat is szép csúszós járólap volt. Ozi még feljött, de a lefele menet már ölben történt. Nem az enyémben, de akkor is. Amikor jeleztük a problémát kaptunk egy mosolyt és jónapot. Ok, gondosan kidolgoztunk egy tervet a lehető legkevesebb kutyacipelésre, amiről lesz kép becsszó. Mert azért persze jót röhögtem Z-n és Ozi fején, ahogy jönnek lefelé.
Aztán a füstérzékelőnk is megszólalt második este a lemerülő elem miatt. A recepciós közölte, hogy a gondnok épp most ment haza, nem cserélnénk-e ki magunknak az elemet. Hát hogyne. Aztán mégsem, mert ez már olyan pöpec műszer, hogy totál szét kell szedni, azt meg csinálja az, aki odatette. Szóval megint telefonálás, költözni nem nagyon szeretnénk így uccsó este, meg attól még nem hallgat el ez a szar, szóval gondnok vissza, létra be, öt perc meló és tadaaaaaaam: csönd, béke, nyugalom.
A reggeliről már nem is írok.
Mivel a nap épp csak delelőn járt - nahát, ez olyan toldisra sikerült- gondoltuk, irány a part: Chester Basin, Mahone Bay és Lunenburg. Látni szerettük volna a környéket, hiszen utunk célja a kikapcsolódás mellett az új lakóhelyünk megtalálása is volt.
Chester Basin rendelkezik egy templommal, egy szezonális étteremmel, benzinkúttal, patikával, postával, állatorvossal, négy parkkal és 2000 lakossal. Pont. Ja, és csodálatos óceánparttal, kikötővel. Bár ez azt hiszem, jellemző az óceánparti városkákra, és csupán nekünk, szárazföldi embereknek jelent wow élményt.
Mahone Bay már egészen más történet. Van vagy hét templom a parton egymás hegyén-hátán, plusz híresek a hajóépítő műhelyeik, és az egész város olyan gyönyörű, hogy a parton majdnem összetörtem a saját és egy másik, álló autót, ahogy hirtelen bekanyarodtam egy parkolóba a kilátást alaposabban megszemlélni. A városka elég régi, így hát volt itt is mindenféle csata, háború, ármánykodás stb. már az őslakosokkal kezdve a franciákon át egészen a jenkikig, mindenki mindenkivel. Mahone Bay volt a felkészülés Lunenburgra.
Lunenburg városa a világörökség része a vibráló színű házaival, a kikötőjével, galériáival. Amiből mi csak a házak színeit láttuk megint a tél miatt, de az is bőven megérte. Hatalmasat sétáltunk az annyira nem csontig hatoló hidegben, találtunk niytva tartó kézműves sörészetet, meg pár galériát. Az egyikben a hölgy épp zárt, amikor meglátott minket a kirakatot bámulva, és megkérdezte, hogy szeretnénk-e bemenni, mert akkor még vár egy kicsit a roló lehúzásával. Udvariasan megköszöntük a lehetőséget, és hagytuk hazamenni.
Mind Mahone Bay, mind Lunenburg egy öböl partján fekszik, így pompás látvány tárul a nézelődő elé akármelyik pontján is áll a mólónak, ami végigvezet a partvonalon. Túl sok embert sehol sem láttunk, már alig várjuk, hogy leülepedjünk új otthonunkban, és visszamehessünk, hogy alaposabban tanulmányozzuk a környéket.
Másnap várt ránk Halifax. A kocsit letettük egy parkolóházban és nekiindultunk a belvárosnak. Nagy ötlet volt. Ugyan sütött a nap, de ez az öböl partján vajmi keveset ért a jeges széllel szemben. Próbáltunk olyan helyet keresni, ami szélvédett, és napsütött. Marha gyorsan haladtunk. Mivel Osi jött velünk, a múzeumok kapásból ki lettek lőve. A belváros és a kikötő városrész nagyon szép: a házak itt is a szivárvány minden színében virítanak, és valahogy mindennek van egy barátságos, bohém hangulata.
Elsétáltunk a Pier 21-hez (21-es mólóhoz). Ez a móló az öbölmenti sétány szinte legvégén található, és ide érkeztek Európából a migránsokkal teli hajók. Itt felkészült orvosi csapat várta őket, és akik beléphettek az ország területére, azonnal mehettek amerre csak szerettek volna az állomáson várakozó vonatokkal. Nagyon sok provincia ingyen adott hatalmas területeket az újonnan érkezőknek, ugyanakkor elvárták, hogy a kapott földeken egy éven belül ház álljon, és megadott hányada meg legyen művelve. Tekintve a telet (4-6 hónap), a vadállatokat, az esetleg nem túl barátságos őslakosokat, az infrastruktúra teljes hiányát, a fenti elvárások nem hasonlítottak egy vasárnapi cukilátogatás szintjéhez. Az így felépült kalyibák általában farönkökből felhúzott semmi alapzatú, szigetelésmentes épületek voltak egy élettérrel, ahová - ha volt- a haszonállatokat is bevitték védve a medve-hiúz-farkas-puma bandáktól.
A kevésbé szerencséseket vagy egészségügyi (leginkább TBC) vagy politikai okokból nem engedték be az országba. Az első világháború után mi, magyarok is fent voltunk a listán, mert a rossz oldalon álltunk. Később persze tárt karokkal vártak minket.
Halifax után szépen elmentünk megnézni Peggy`s Cove-ot. Ami a világ legtöbbet fotózott világítótornya. Érdekes, mert tényleg csak egy világítótorony, böszme sziklák, tajtékzó víz, azt viszontlátásra, lehet továbmenni. De mégis van egy olyan varázsa az óceán és az ég színeinek keveredésének, a halászhajók, a házak rikító sárga-piros-szürkeségének, hogy mindenki ezerrel fotózik ha idejön. Mi is, persze. Amit legközelebb mutatok meg. :)
Utolsó éjszakánkat Nova Scotiaban a már említett tűzriasztó süvöltése tette színesebbé, másnap pedig a világvége, hivatalos nevén Parrsboro, aztán Eatonville érintésével (nincs ott semmi, csak pár ház és botrányos út) már Sackville-ben, New Brunswickban éjszakáztunk.
Torontóba visszatérve pedig elkezdtük kiépíteni, kidolgozni a költözésünket lépésről-lépésre. Így utólag, hogy már azon is túl vagyunk, csak még jobban örülök, hogy nekivágtunk, mert minden sokkal jobb itt, mint ott. Na jó, kivéve talán az egészségügyet, meg a rohadt black flyokat. (Nem tudom, mi a magyar nevük: akkorák, mint egy muslinca, és nem csípnek, hanem konkrétan kiharapnak belőled egy kicsit a nőstények. Essen le a gatyájuk!)
Pont.
Készüljetek, jövő héten jönnek a fotók. Remélem.
