Én rajongó lettem. Illetve még nem biztos. Amit eddig megértettem belőle, az tetszik. Nagyon. Nem egy szívbajos sportág az tuti, és mivel kb. 3-4 perc szünet van az igazi történések között, az ember úgy lemaradhat róla, miközben mondjuk azt ellenőrzi, hogy a hot-dogjából került-e valami a nadrágjára/pólójára/ezek kombinációjára, mint a sicc. Nekem többször is sikerült. Aztán, hogy a labda hol repül, csak a jó ég tudja, olyan kicsi. És gyors. RETTENTŐ gyors. Már, ha elütötték egyáltalán.
Az egész a munkámmal kezdődött. A tavaszi táborunk témáját kerestem négy, 8-10 éves fiú számára. Ők a sportot választották. Aztán képbe került a téli olimpia, nyári olimpia, majd a foci (az európai), aztán a hoki és a baseball. Ez utóbbiról annyit tudtam, hogy létezik a baseball-sapka. Aztjónapot. Elkezdtem hát olvasgatni, keresgélni országos szinten. Majd rájöttem, hogy van Torontónak is saját baseball csapata, a Blue Jays.( Arról egyelőre még fogalmam sincs, hogy hányadik helyen állnak, mert nem értem a pontozást. Sem.) Rádöbbentem, hogy itt élünk egy igazán sportos városban: saját hoki, kosárlabda, amerikai futball, futball, baseball csapata van, és még egyetlen egy meccset sem néztünk meg.
Pikk-pakk találtam a neten egész olcsón jegyet, amit ki is nyomtathattam magunknak. Később megtudtam, hogy az 2014-es szezonnyitó első meccsére kaparintottam jegyet a New York Yankees ellen, és micsoda mákunk van, hiszen 50 ezer emberrel leszek együtt, és ez egy hihetetlen élmény lesz. Na, itt bizonytalanodtam el először. 50 000 EMBER? Egy épületben a város közepén? Kezdhettünk tanakodni, hogy kocsi vagy busz-metró, egy vagy két óra menetidő, együnk ott, vagy utána stb. A meccs péntekre esett, és én szombaton dolgozom. Ez most még gyerekes nyafogásnak tűnhet, de mindjárt részletezem, hogy miért nem az.
A meccs napján esett az eső. Naná. Jó hír, hogy a stadion tetejét be lehet csukni, és erősen reméltem, hogy ezt meg is tették. A buszos-metrós megközelítést választottuk, bevállalva a bő egy órás utat. A hihetetlen az volt számomra, hogy már az utunk kezdetétől együtt utaztunk Blue Jays drukkerekkel, akik tetőtől-talpig királykékben feszítettek. Nem nagyon tudtuk, hogy a metrótól hogyan jutunk a legrövidebb úton a stadionba, de ennyi törzsdrukker között csak nem tévedünk el. A Union állomástól kék folyamként hömpölygött a tömeg egy fedett folyosón majdnem a mi bejáratunkig. Már itt szuper volt a hangulat. Nem volt hőbörgés, meg üvöltözés, mint otthon egy Fradi-akármi meccs alkalmával. A kukák is a helyükön maradtak. Igaz, rendőri biztosítás volt végig, de nem egy drukker- hat rendőr arányban.
Bejutás után azonnal a kezünkbe nyomtak egy kis törölköző szerűséget, csapatunk nevével. Zsebre vágtuk, és megkerestük az ajándék boltot. Mert nem meccs a meccs Blue Jays póló, sapi, akármi nélkül. Zavarba ejtő volt a választék a női felsők között, mind fazonban, mind színben, mintában. Ugyanez a sapkákban. Amikor áll az ember lánya egy fal előtt, és azon különböző fazonú baseball sapkákra bambul buta szemmel. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezekből több fajta szabás van. De igen! A bolt miatt majdnem lekéstük a nyitó ceremóniát.
A kakasülőn volt a helyünk, de nem bántuk. Ráláttunk a pályára, a hatalmas szektorokra, egy giga-mega kijelzőre, a VIP páholyokra, mindenre. Közben megúsztuk a reflektorok vakító fényét. A probléma a büfé messzesége volt mindössze.
Éppen hogy csak elhelyezkedtünk, és kezdődött a hancúr. Először az ellenfél csapata jött fel a pályára - hatalmas fújolás közepette-, majd a torontóiak, aztán egy hatalmas, összetekert kanadai zászlót hoztak be kb. százan a kanadai hadsereg katonái, amit miután kitekertek belepte a játékteret. Aztán pár téli olimpiai bajnok is megjelent -meg ne kérdezzétek, hogy kik-, és felhangzott először az amerikai, majd a kanadai himnusz. A kanadai himnusz felét angolul a másik felét franciául énekelték, ami nagyon meglepett először, de aztán rájöttem, hogy ez a normális. Két nép, két nyelv, egy ország.
A két csapat: fehér-kékben a helyiek, szürkében a Yankees játékosai
Nem fogok belemenni a baseball szabályaiba, mert hihetetlenül bonyolult, sok, és rengeteg a kivételes eset, és ráadásul a felét sem értem. Akit érdekel, az alapokat itt elolvashatja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Baseball. Mindenesetre két hazafutást felfogtam, ugyanígy pár játékos kiesését is, de bizony sokszor volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit látok a kijelzőn, vagy hová sétál az egyik játékos, míg a másik rohan stb.
A csapatok játékosai a lent látható sorrendben jönnek fel ütni egyenként. Egy inning-ben mindkét csapat sorra kerül.
A játékidő 9 menetre, ún. inning-re tagolódik. A meccs este hétkor kezdődött, mi olyan tíz után jöttünk el, és akkor tartottak a negyedik inning felénél. Igaz, utána már nem is változott a helyzet, a Blue Jays-t a Yankees elverte aznap. De egy forduló - remélem jól mondom- nem egy meccs, hanem több, amit egy hétvége alatt játszanak le, így szombaton már a BJs nyert. Meg vasárnap is. :)
Támad a Yankees (azaz ütni készül)
A hangulat jó volt, de valahogy mégis csendes. Nem volt őrjöngés, igaz ez magából a baseball meccs ritmusából adódik. Itt nincsenek nagy hajrák, előre látható események, ami felfokozza a szurkolók kedélyét. Természetesen, egy hazafutás mindig nagy tapsolás, törölköző-rongyi pörgetés közepette történik, de ennyi. Így aztán van lehetőség enni, inni, fotózkodni. És igen, nagy kosarakkal a fejükön jönnek a popcorn-, fagyi-, rágcsa árusok, fel-felnéz egy-egy eü önkéntes. A kamera pásztázza a népet, és akkor mehet az integetés, tánci-tánci. Sőt, kisorsoltak egy autót is, öt spontán összefogdosott játékos között. Mekkora, eljössz egy meccsre, hazamész egy új verdával. :) Na jó, nem ez az általános. Ami viszont nagyon tetszett, hogy ez tényleg egy családi program. Anyu, apu, gyerekek, nagyszülők. Kerekesszékesek. Fiatalok, idősek. Láttam kisgyerekeket aludni fülvédővel. De süvöltve szurkolni is. Ha egy-két szurkoló hangosabb volt a kelleténél, azonnal többen leállították őket. Nem volt feltűnő az az ötven ezer ember együtt, nem volt tömegnyomor, sem idegeskedés. És ez jó volt. Nagyon.
Éjfél körül kerültünk aznap este ágyba, de valami hihetetlen élménnyel gazdagodtunk. (Meg két fahéjas tekerccsel hazafelé). Motoszkál a fejemben, hogy megint kellene menni. És tovább tanulmányozni a szabályokat.
