Izgatottan készültünk a Karácsonyra, közeledett a befutó, a bejgli és a kalács elkészítésének ideje, a nagytakarítás finise. Mivel a téli szabadságunk is elkezdődött úgy gondoltam, hogy fantasztikusan haladunk, és 24-e délelőtt nem egy agyrém lesz, mint mindig. Aztán az lett, mint mindig.
22-én, vasárnap délelőtt az előző napok ónos-, és havas eső szakadásnak meglett az eredménye. Elment az áram. Előtte való éjjel még figyeltük a nappalinkból, hogy micsoda kékes villódzások vannak szerte a környéken. A transzformátorok voltak. Meg leszakadó ágak miatt el-elszakadó elektromos vezetékek robbanásai.
Az áram délelőtt fél tíz magasságában ment el. Kb. egy óra múlva a meleg víz helyett már csak hideg folyt, a hideg vizes csapból meg semmi. Aztán késő délután észrevettük, hogy a radiátorok sem melegítenek már. Úgy négy-öt óra hosszat még volt vészvilágítás a 14 szintes épület ablaktalan folyosóján, lépcsőházában, aztán már az sem. Az esti kutyasétáltatáshoz 12 emeletet csattogtunk le fejlámpa fényénél. Szórakoztató volt emberekkel találkozni a lépcsőház gyertya-, és elemlámpa fényes romantikájában.
Másnap délelőttre bejelentkeztünk kedves kolléganőm családjához egy meleg teára, zuhanyra, telefon feltöltésre a karácsonyi készülődés közepére. Ott megtudtuk, hogy több, mint egymillió torontói háztartás maradt áram - és ezáltal víz, fűtés- nélkül. A helyi elektromos művek dolgozói szakadatlan dolgoztak, de a folyamatosan leszakadó ágak miatt a teljes helyreállítást legkorábban december 25. estére ígérték. Na, az fasszentos, gondoltam.
Hazafelé beugrottunk a boltba a karácsonyi menühöz szükséges vörösbor beszerzéséhez, amit a ház gondnoka széles mosollyal a következő szavakkal kommentált: "ó bor, gyertyafény, micsoda romantikus este közeledik". Hja, -14 odakint, bent nincs fűtés, de inkább nem válaszoltam semmit. Mindenesetre bizakodóan álltam a menü készítéséhez, mert elvileg ugye, nem lesz áram addigra.
Aztán ahogy ettük a hideg ebédünket, eszünkbe jutott a teraszon álló fatüzelésű grillünk. Elmentünk szunyókálni, majd míg én lent voltam a kutyával, addig Z begyújtott a 12. emeleten. :) Mire felértünk már egy kannányi meleg víz várta, hogy meleg tea legyen belőle. A hálószobánk közben egy jégveremhez kezdett hasonlítani, és komolyan elkezdtünk töprengeni, hogy a következő éjszakát hol töltjük.
A grillen megmelegítettük a töltött káposztát, a meleg vízből a szomszédnak is jutott a mosogatás mellett. Kempingezés a 12-en, télen. Még vicces is lehet majd pár év múlva. Most még nem az. Nagyon nem.
Pár nappal az egész hancúr előtt megfáztam egy kicsit, így estére magamra húztam egy sapkát, és nyugovóra tértünk.
Tény, hogy a környék gyönyörű volt. A fákra ráfagyott jég milliónyi fényben tükröződött a napsütésben, és mintha nem is igazi, hanem üvegfák álltak volna az utcák mentén. Szépséges volt, és halálosan veszélyes. Szinte pár percenként hallatszódtak a letörő ágak szakadásai, fájdalmas súrlódásaik, ahogy csúsztak le, húzva magukkal a többi, még élni akaró gallyakat. Combnyi vastagságú ágak váltak le, öreg, terebélyes fák törtek ketté. Nagyon szomorú látvány.
A két éjszaka közepén többször is felriadtam, és feszülten figyeltem, hogy megy-e már a hűtő, látok-e valami fényt az ablakon beszűrődni. Aztán pontban éjfélkor arra ébredtem fel, hogy a wc-tartály elkezd megtelni. Kiugrottam az ágyból, és láttam, hogy villog az elektromos óra a konyhában, és beindult a hűtő is. Z-t ébresztettem, majd felkapcsoltam a terasz karácsonyi dekorációját (mint a legfontosabb teendő ilyenkor), és elégedetten visszaaludtam.
24-én reggel pedig kezdődött az ŐRÜLET. Bejglisütés a délutáni vendégségbe, takarítás, balhé -mert az kell ilyenkor- és minden egyéb ilyenkor szükséges tennivaló. Még jó, hogy kanadai szokás szerint már hetekkel ezelőtt feldíszítettük a fát, mert ha azt aznap kellett volna, akkor lehet, hogy csupasz fát nézegetünk másnap.
Életem első bejglije jól sikerült (igaz, a diós töltelék felét kifelejtettem), a vendégség szuper volt (olasz-indiai családnál, képzelhetitek), és meleg volt a lakás, amikor hazaértünk.
Ami viszont hihetetlen, hogy azóta többször is ellenőrzöm, hogy van-e áram, és aggódom, hogy újra elmegy. Nem tudom, hogy mikor fog ez az érzés megszűnni, de lehangoló számomra, hogy ennyire rá vagyunk szorulva egyféle szolgáltatásra. Senkinek sem kívánom ezt az érzést, és nagyon hálás vagyok azoknak, akik értünk dolgoztak szünet nélkül, hogy meleg, világos Karácsonyunk legyen.
