Itt a tavasz, mindenki élvezi a napsütést, pezseg az élet, virágoznak a fák, a madarak majd leesnek a fákról a nagy fütyüléstől, csiripeléstől. A helyi ismerőseink gratulálnak, hogy túléltük az első kanadai telünket. Esténként egyre később indulunk kutyát sétáltatni, egyre messzebb merészkedünk, és egyre több állattal találkozunk.
Kezdem a kardinális pinttyel. Ő riadt fel legelőször a télből. Március vége felé egy piros kismadárra lettünk figyelmesek, aki olyan trillákkal ébresztett minket, amilyet még életemben nem hallottam. Azóta is rendületlenül énekel, a nap bármely szakában. Körülbelül rigó nagyságú, rikító piros madár, a fején fekete maszkkal és punk frizurával. A tojó természetesen szolidabb színekben pompázik. Próbáltam róla képet készíteni, ez sikerült:
Hogy a madaraknál maradjunk, jöjjenek a kanadai ludak. Nagyobb rajokat már ősszel is láttam, de akkor azt hittem, hogy átvonulóban vannak. Áprilisban kiderült, hogy nem. Láttunk persze, hangosan gágogó csapatokat vonulni, nem egyet, de bizony vannak, akiknek Toronto külvárosa volt a végállomás. Az utcánkban is lakik egy, vagy egy pár. Csak egyet látunk reggelente, szinte mindig ugyanott, és nem tágít akkor sem, ha egy-egy autó beáll a parkolóba, ahol halkan lépdelve legelészik. Grófot ugyan nem kedveli, de akkor is marad. Fogalmam sincs, hogy van-e párja, vagy nincs. Néha ellepik a bevásárlóközpontok parkolóit, vagy egy-egy forgalmas útkereszteződés kicsi zöld területét, esetleg a munkahelyem épületéről bámészkodnak lefelé. Mindenesetre elég vicces, amikor például az óriásplakátok szélén álldogálnak, ahogy nálunk ez a galamboknál szokás.
Update a ludakhoz: megszülettek a kislibák, négyet láttam egy kórház parkolójában. :)
Vannak sólymok is. Egy pár. Reggelente riogatják a helyi galambokat, kisebb madarakat a házunk tetejéről, de látom őket néha el-el húzni, körözni a focipálya felett is. Fenséges nyugalmukban semmi sem zavarja meg őket.
A mellettünk lévő kis - a szél, plusz a közeli fedetlen tároló miatt meglehetősen szemetes -, parkban lakó mormotával még csak Z találkozott élőben, viszont egy kertben lakó egyeddel meg csak én. Csináltam róla képet, ami eléggé távoli, és mozgásban lévő valami, így hát lehet, hogy nem is mormota. Ím a sztárfotó (a középen látható barna valamit kellene felismerni):
Rengeteg a nyúl. Számomra kicsit félnótásnak tűnnek - már bocsánat -, mert a menekülési taktikájukat valahogy nem látom át. Megbújnak, igazából sem én, sem Gróf nem veszi őket észre, aztán kilőnek, futnak vagy 20 métert a nyílt terepen, majd megállnak legelni. Ez nekem inkább tűnik figyelemfelkeltésnek, mint lapulásnak. Hála az égnek, a kutyámnak ha testészlelése nincs is, azzal azért tisztában van, hogy az életben nem éri utól a szaladó nyuszit, így nem is érdeklődik iránta.
A mókusok, és az ún. chipmunkok (nagyon rövid farkú, a hazai mókusoknál jóval kisebb, csíkos hátú, vöröses barna, és bizony meglehetősen domináns kis rágcsáló) annyira elterjedtek, mint a Keletinél a galambok. Láttam már házfalon felfelé kapaszkodó egyedet is. :) A mókusok színe a sötétbarna-feketétől egészen a halvány szürkéig terjed. Valószínűleg több fajról van szó, de nagy a kavarodás közöttük, ahogy elnézem. És lopnak. Nagyon. A téli madáretetőket próbálják mókusmentesíteni, de lehetetlennek tűnik.
A közelben lévő kis erdőben már több kutyás ismerősünk látott őzeket, és prérifarkasokat. Sőt, az egyik gazdi a házak között futott össze egy bátor példánnyal a reggeli sétáltatás alkalmával. A kutyája játszani szeretett volna az új "baráttal", míg a coyote támadó állást vett fel. Így inkább megvárták, míg elmegy. Azt hiszem, én is így tettem volna, ha egyáltalán felfogom, hogy mit is látok. :)
Aztán jöjjenek a kedvenceim, a mosómedvék. Az elsővel egy őszi sétán futottunk össze, már sötétedett, és hihetetlen lelki nyugalommal döcögött át előttünk. Gróf majd megőrült, az meg nyugodtan folytatta útját, egy röpke pillantás után. Itt nagyon nem kedvelik őket, kb. mint mi otthon a patkányokat. Tény, hogy nem egy felborított, kirámolt kuka írható a számlájukra, és ahol kint vannak a tárolók, ott biza lakattal-lánccal vannak lezárva az edények.
Következő találkozásunk tavasszal, fényes nappal, a beach egyik forgalmas sétányán, illetve, felette történt. Nem is eggyel, hanem rögtön kettővel. Igaz, NAGYON közel voltak egymáshoz, és RENDKÍVÜL el voltak foglalva. Először azt hittem, hogy egy medve ül a fán, aztán, mivel ez elég valószínűtlennek tűnt, az alaposabb vizsgálódás után ezt a képet tudtam készíteni:
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem falun, vidéken, vagy a város szélén élünk, hanem Toronto egyik külvárosában, mint mondjuk Rákospalota Budapesten, és nem kell órákat utaznunk egy-egy ilyen kép elkészítése miatt, hanem csak lemegyünk az utcára. Nagyon szeretem.
Update: Az eddig általam fel nem ismert, ám a környéken nagyon elterjedt két madárfaj : pirosvállú csiröge és a vörösvállú fényseregély.
Aztán az egyik gazditól ma megtudtuk, hogy pár éve még rengeteg róka is volt errefelé, de aztán jött valami vész, és eltűntek a ravaszdik. Azóta van Hawaii, dizsi, napfény a nyulaknak.
