Régebben imádtam a horror műfaját, egyedül is képes voltam tök sötétben gubbasztani, és rettegni. Aztán lehet, hogy öregszem, de kezdek félni a félelemtől. Így leírva vicces, de mikor filmet választok, és attól félek, hogy félni fogok, na az tiszta para!
Ugyanakkor, a moziban, vagy otthon, amikor néztem ezeket a filmeket, akkor tudtam, hogy ez egy film, ami meghatározott díszletek között játszódik, ahol több tucatnyi ember dolgozik, fröcsög a művér, hatvanszor felvesznek egy sikítást, stb. Aztán megérkeztünk Kanadába.
Rá kellett döbbennem, hogy a filmben látott művi helyszín, az itt bizony a valóság. Itt az a tucat, ami nekem mondjuk a Carpenter-féle Köd kisvárosa, vagy a Cujo farmja. És utolért a végzetem. Mindent, értsd ezalatt, MINDENT horror színtérnek látok. Ha lemegyek a lakásból előjön A lift, ha kimegyünk a beachre ott a Cápa, ha elmegyünk vidékre, akkor Cujo, ha kicsit kirándulunk északra, ahol még ott a jég, meg a hó, akkor A dolog jut eszembe, amikor rosszul nyitom a kocsink ajtaját, és az visszaüt, akkor a Christine. És még sorolhatnám. Erdőbe már nem is megyek egyedül. :)
Abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy mit éreztek mondjuk, az Atlantában élő emberek, amikor megnézték a Walking Dead azon részét, amikor bombázzák a városukat. Eddigi tudomásom szerint nem játszódik Torontóban horrorfilm, de ha igen, nem akarom megnézni.
