Röviden: fogalmam sincs.
Picit hosszabban: életem párja átrándult Yarmouthba (NS legnyugatibb csücske, és akkor még volt kompjárat onnan az államokba), amikor Bar Harbourban dolgozott, és tetszett neki az a fél nap.
Még hosszabban: képeken jól nézett ki, az ingatlanok olcsók Torontóhoz képest, és onnan származó ismerőseink párás szemmel beszéltek szülőföldjükről. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek mellett nem lehet csak úgy elsétálni.
Hogy a csehovi álmodozást tett is kövesse, nekiugrottunk a térképnek, internetnek és felvázoltunk egy tíznapos körutat a provinciában. Alig egy hét múlva már indultunk is. Januárban, ahogy szoktuk. Kocsival, ahogy szoktuk. :)
Quebec, New Brunswick megint hóval volt belepve.Sikerült is a motoros szánoknak fenntartott ösvényre ráhajtanom a csupán elsőkerék meghajtású Öreg Dámánkkal, mert a hóbuckák között elvesztettem minden tájékozódási képességem. Főútvonalról. Sebaj, mindenki túlélte, és a benzinkút közönsége is jól szórakozott mutatványomon.
Nova Scotia szikrázó napsütéssel fogadott minket. Az előző hóvihar igazi téli varázsvilágot prezentált számunkra. Le is tértünk az autópályáról, hogy többet lássunk. Ami másodszorra feltűnt, az a tavak nagy száma. Szerintem itt nem lehet nagyon labdázni, mert feldobod, és tuti, valami vízbe esik.Lehet édesvízi tó, lehet egy öble az óceánnak, kis patak, folyó, akármi.
A provincia első jövő-menő lakosai a Mi`kmaq őslakosok voltak. Aztán jöttek a franciák, akik egész jó viszonyt alakítottak ki az itt vándorló/élő népekkel. Acadianak nevezték területüket. Utánuk jöttek az ángilusok, akik aztán nem túl szépen menesztették a franciákat délre. Ők miután megalapították New Orleans-t, csak visszajöttek, és hozták magukkal a felszabadított rabszolgákat. Így alakult ki NS mai lakossága. Vannak francia, meg angol - leginkább skót-, meg vegyes területek, pici maradt az őslakosoknak is. Meg hát az azóta betelepültek, hiszen bárki, aki hajón érkezett az újvilágba, az mind itt kötött ki Halifaxban, a 21-es számú mólónál. De erről majd később.
Első állomásunk Pictou volt.
Pictou egy kis ékszerdoboz, erős skót gyökerekkel, gyönyörű épületekkel, és egy otromba, büdös papírpréselő, újrafelhasználó gyárral az öböl túlpartján. Szegény pictouiak jól meg vannak áldva, mert ha nem lenne a gyár, tuti, ide költöztünk volna. Az emberek nagy része a közeli New Glasgowban dolgozik, vagy halászik, vagy az idegenforgalomban dolgozik. Januárban a legtöbb étterem zárva volt, de amit találtunk, az nagyon jó bizniszt csinált velünk. Az étlap tele van tengeri bizgentyűkkel télen is. Valaminek mindig szezonja van. Kagyló, homár, rák, hal akármi. Oh, és erősek a sörfőzdék is. Az emberek barátságosak, kedvesek, mosolygósak.
A városka egy dombvonulat két oldalán fekszik, az egyik oldal alján pedig ott a víz. Az egyik esti sétánk során egy őzcsapat ugrált át előttünk a sötétben. Osiris tipikus leonbergiként ilyesmit nem vesz észre, csak ha már az orrát tolja ki az őz lába. Már álldogáltunk fél perce az egyikkel szemezve mire a kutyánk felnézett, és megijedt. A vadászeb...
Pictouból másnap szakadó hóesésben mentünk egy kört. Mivel mindig télen utazunk, amikor egy épeszű kanadai ki sem tolja az orrát, így látnivalóként a táj marad. Az összes múzeum zárva, örülünk, ha nyitva találunk egy éttermet. Így találtuk meg Arisaig Provinciális Parkot, és addigra a hóvihar is elvonult. Láttatok már hullámzó, 30-40 centi vastag jégszőnyeget a víz tetején? Lenyűgöző és félelmetes látvány. Pláne, ha még pisilni is kell, és a hátad mögött sziklafal van. Pisiltem a hullámzó jég előtt, reménykedtem, hogy nincs semmiféle jégszörny alatta, ami a lábamnál fogva behúz a jég alá, és kampó. Jeges szél hasít olyan helyekre, amiket nem mutogatsz úton-útfélen (illetve jelen esetben igen), plusz gyönyörködtem a távoli Prince Edward-sziget vonalaiban a horizonton. Hiába, élni tudni kell.
Pictouból másnap indultunk tovább Cape Breton-szigetére, Baddeckbe. Meg majd lesznek képek is, becsszó, de azok Torontóban vannak még, én meg már Lower Sackville-ből pötyögöm e sorokat.
