"Az Erie-tó a világ tizedik legnagyobb felületű tava, amely az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határán helyezkedik el. A Nagy-tavak öt tagja közt a legdélebbi fekvésű, a negyedik legnagyobb felületű, ugyanakkor a legsekélyebb, a legkisebb víztömegű és a legmelegebb" Írja a wikipédia, és maximálisan egyetértek vele.
Ugyanakkor szerény véleményem szerint egy naaaaaaaaaaaagy ipari tó. Már ha létezik ilyen fogalom. Ha nem, akkor most már igen.
Ok, eddig csupán háromszor jártunk arra, de az első (három) benyomás a legmaradandóbb, és nekünk ez jutott:
Először ősszel mentünk, egy, a partján található provinciális parkba, a Rock Point-ba. Gyönyörű naplementét, érdekes tájat, hosszú, homokos partot, túra útvonalakat, és fosszíliák lenyomatait ígérték. Az összes fotó kelet felől volt fényképezve. Naná, hiszen a keleti, nem is olyan messzi horizonton valami böszme nagy gyár/kikötői dokk/olajfinomító/akármi terpeszkedik fajintos kéményekkel. Következő élményünk a fosszíliákat betemető kb. két méter vastag kagylóhéj volt. Ugyanakkor aki bírja az indusztriál stílust, annak pöpec úticél. :) A lényeg, hogy nekem kicsit nyomasztó volt, pláne, hogy a látványt tetézve, még egy hatalmas konténerszállító monstrum is átúszott előttünk, jól bent a vízben.
Az a fehér sáv a fák tövében milliónyi üres kagylóhéj
A rock point-i (remélem, helyesen írtam) híres fosszília (Grófé természetesen)
Másodszor szintén egy parkba mentünk, januárban, tehát a hó kb. térdig, de néhol combközépig ért. Gróf nagyon élvezte, hatalmasakat szökellve futott a hóban. Bírta is vagy öt percig azt a tempót. A nap szikrázóan sütött, hófödte fenyvesek, tisztára, mint egy giccses képeslap. A nagy hóban való séta megtette a hatását, egy idő után a kopasz fákba is beleharaptunk volna éhségünkben. Rájöttünk, hogy olyan másfél kilométerre van egy tóparti település. A szintkülönbség viszont megközelítőleg 30-40 méter volt, teljesen függőlegesen, így visszacaplattunk a kocsihoz, és autóval ereszkedtünk le.
A park, és réme
Nos, a település egy majdnem üres nyaralófalu volt. Nem keseredtünk el, a kocsiban még akadt egy-két hazai szaloncukor - ezer hála érte apósjelöltnek és anyunak!-, és gondoltuk, ha már itt vagyunk menjünk le a tóhoz. Ezek a képek ott készültek:
A nyaralók jobbra
A tó balra, szigorúan kelet felől fényképezve
Mint látható a víz fagyott, jeges szél fújt, és a nap is úgy gondolta aznapra, hogy eleget sütött, így eltakarta magát több millió felhővel. Az ebédünket pedig egy városi McDonald's szolgáltatta. Hja, kérem, ez ám az ámerikái lájfsztájl.
Harmadszorra pedig két hete mentünk a tóhoz. Eredetileg autóalkatrészért mentünk, de ha már arra jártunk, gondoltuk, adunk még egy esélyt a tónak. A park, amit Z nézett ki, focipálya nagyságú volt, HATALMAS pókhálókkal, és lakóikkal. A part közel volt: 100 méterrel alattunk, vaskerítéssel elválasztva a biztonságunk érdekében. Sebaj, kerestünk egy másikat. Mármint parkot. Ott meg hiányérzetem támadt -tudom, nekem semmi sem jó-:nem láttam A gyárat. Eltűnt. No para, volt viszont hullámzás, homokkal, mindennel, kutyás strand, ahol nem veheted le a pórázt. (Ússzál úgy, hogy pórázon tartasz egy 60 kilós, vízimádó kutyát, akinek fix ideája, hogy ki kell menteni a gazdit a tóból, aminek a legjobb módszere az, ha jól összekarmol!) Na jó, 200 méter séta után van egy tábla, ami pedig pont az ellenkezőjéről szól. Szóval, aki túljut az első 200 méteren, bejut a kutyaparadicsomba, és nem lesz szétkarmolva a háta úszás/pancsi közben. Wohoooooo! :)
Ennyit az Erie-tó borzalmairól. Összegezve: büdi, piszkos, gyáros, nagy a hajó forgalma, és még apad is.
És most jöjjenek a pozitívumok.
Aki a partvidékére belép, az belép Ontario hátsó kertjébe: gyümölcsösök, szőlészetek, borászatok, dohány földek, farmok az egyik oldalon, és bájos, tündéri nyaralófaluk/városok a másikon. És viccesen európai városnevekkel vannak ellátva. Cirka fél nap alatt átautóztunk Párizson, Londonon (folyója a Temze!!), Amszterdamon, Dorchesteren, Woodstockon, Delhin. Melbourne-t kihagytuk. Az már különben sem Európa.
Ha az ember letér az autópályáról, akkor egy rövid autókázással a nyár végén, telepakolhatja a fagyasztóját mindenféle jóval. Amerre mi mentünk, teljesen véletlenül (haha), egy borászat is volt. Na jó, hazudtam. Az igazat megvallva, már másodszorra kerestük fel őket, mert a rizlingjük az valami isteni!
Farmok egymástól barátságos távolságban, tetszetős, de korántsem hivalkodó házakkal. Hatalmas kukorica-, burgonya-, dohány-, és dísznövény(!) földek. Nem lehet nem szeretni őket. Nekem nagyon tetszett ez a vidék, és komolyan elgondolkodtunk azon, hogy egyszer, errefelé jó lenne letelepedni.
Hm, most hogy nézegettem ezeket a fényképeket, nem is tűnt olyan randának a tó. Menni kell még ide. Sokat. :)
