Ezzel adós vagyok. Remélem, most letudom ezt a sztorit, bár még ma is képes vagyok elveszteni a fonalat ez ügyben. Utazásunk Magyarországról indult vonattal Kölnig, onnan kocsival Newcastle-ig, majd két hét után repülővel Torontóba. Ez volt a terv. De ugye, ember tervez...
Eredetileg párommal egy gépen érkezett volna az akkor 50 kilós, 90 cm marmagasságú ölebünk. Természetesen kapcsolatban álltunk egy házi kedvenceket szállítmányozó céggel, amikből Angliában rengeteg van. Az már, hogy választhattunk volna egy jobbat (drágábbat), késő bánat. Megjegyzem, Magyarországon egyet sem találtunk. Nos, kutya adatait bediktáltuk, nem kevés pénzért megvettük a kapható legnagyobb szállítóboxot, állatorvossal konzultáltunk mind otthon, mind Angliában. Magyarországról kellett egy hatósági állatorvosi engedély, amit a Lehel úton állítanak ki.
A kiválasztott járat volt a szezon utolsó közvetlen járata Newcastle-Toronto között. Tenyér dörzsöl, micsoda szerencse! Indulás napjára túladott kedvesem a kisautónkon is, így egy immár volt kollégája vitte ki őt is és a kutyát is a reptérre.
Első útjuk a cargohoz vezetett, ahol kiderült, hogy Gróf túl nagy a boxhoz. Hiába tud benne felállni, megfordulni, az előírt méreteket nem érte el a doboz. Bíztunk a cégben, és annyi mindent kellett intézni, hogy nem is gondoltunk rá. Az első sokk után a volt kolléga bevállalta Grófot magához, míg a cargo emberei készítenek egy nagyobb dobozt és találnak egy járatot neki.
Z így egyedül érkezett meg. Gróf később újra panzióba került - a volt kolléga főbérlője kissé morcos lett kertjének leamortizálása után, érthető-, a doboz elkészült, de csak Londonból indult akkora gép, hogy beférjen. Nosza kb. két hét után jött a hír, hogy Gróf a költözésünk napján érkezik, chicagoi átszállással. Csak hogy véletlenül se unatkozzunk aznap.
Azt a napunkat szerintem az életben nem fogom elfelejteni. Azt hiszem. Munka után Z érkezett egy kisteherautóval, hogy irány a reptér a céges raktárunk érintésével, mert kaptunk pár bútort onnan. Elvileg délután kettőkor landol a gép, mi fél kettő körül a cargonál voltunk, és már alig vártuk, hogy viszontláthassuk bumfordi világjárónkat. Vártunk, vártunk, aztán olyan fél három magasságában, amikor már mindenkit kiszolgáltak, kivéve minket, rákérdeztünk, hogy mi a helyzet. Kiderült, hogy Gróf Chigagoban ragadt, mert nem fért fel a doboza erre a járatra, de nyugodjunk meg, a következővel jön. Enyhe gyomortájéki zsibbadás után felfogtuk, hogy az a következő járat este nyolc körül érkezik. Hát, hogy elüssük valamivel az időt, elmentünk a közeli IKEA-ba. Vásároltunk ezt-azt, de csak nem ment az idő gyorsabban. Szorított minket a kilométerszámlálója a bérelt autónak, és a város másik felén laktunk, így nem mentünk haza. Később már bántuk.
Fél nyolc körül újra a cargo várójában üldögéltünk, ahol ismerősként, nagyon kedvesen fogadtak minket azzal a hírrel, hogy a gép késik. Cirka egy órát. Káromkodtam egyet magamban, de sebaj, a lényeg, hogy Gróf jön!
Este fél tízkor közölték, hogy Gróf gépe landolt, és elmondták a további tennivalókat. A vámhivataltól átjön egy állatorvos, aki ellenőrzi Gróf papírjait, amiket odaad. Ezekkel a papírokkal - tessék figyelni!! - át kell mennünk a vámhivatalba -tehát ahonnan jön az állatorvos-, befizetni a kezelési költségeket, kapunk egy pecsétet, aztán vissza kell jönni, átadni a pecsétes papírokat az itteni ügyintézőknek, és már vihetjük is a kutyát. Elhanyagolható adat, hogy a vámhivatal és a cargo között éppen csak a kifutópálya van keresztben. Olyan vidékeken kellett autókáznunk, hogy azt hittem reptéri rendőrség fog levadászni minket.
Az állatorvos két (!) órát késett, pedig hívtuk őket, senki nem válaszolt, ő azt mondta, hogy pedig ott voltak, meg neki azt mondták, hogy éjfélre kell átjönnie a mi kutyánk miatt. Szóval az információ áramlás ment ám ezerrel. Haha.
Azt nem is részletezem, hogy egy üvegajtón keresztül ugyan láttuk Gróf boxát, és néha őt magát is, de be nem mehettünk hozzá.
Fél kettőkor nyílt ki az a fránya üvegajtó, és rohantunk boldogan a kutyánkhoz. Elég giccses jelenet lehetett, én bőgtem az örömtől, fáradtságtól, Z meghatottan álldogált, Gróf pedig majd szétkalapálta a boxát a farkával. Volt nagy öröm, de nem vehettük ki, mert már rakták is a teherautónkra, hogy a házunk előtt végre magunkhoz ölelhessük őt.
Hogy a hab ott legyen a tortán: így érkeztünk meg első, közös torontoi otthonunkba, ahol sikerült megzavarnunk hajnal fél három körül kb. 100 csótány partiját a nappaliban. Juhéjjjj! :)
Összegezve a történetet: Gróf kihozatala felzabálta másfél kocsink árát. Talán ha nem töketlenkedünk ennyit a szállítódobozával, olcsóbban kijöttünk volna. Nem mondom, hogy nem futott át a fejemen, talán egy hörcsöggel jobban jártunk volna anyagilag, de semmi pénzért meg nem váltunk volna ettől az okos, néha kajla, szeretetre méltó, gyönyörű bumburnyáktól, aki most itt fekszik elfoglalva a fél nappalit, és alszik édesdeden.
